Cikkek

A cseh kórház kannabiszt termeszt a betegei számára

2024.10.31 11:42
A cseh kórház kannabiszt termeszt a betegei számára

A brnoi Szent Anna kórházban néhány éve működik a világ egyetlen orvosi ​​kannabisz üzeme, amely közvetlenül az egészségügyi intézményben található. A közelmúltban az első betakarított termést azonnal a betegekhez jutták el, így helyben törént a felhasználás. Mindezekről a "kannabisz létesítmény" vezetője Václav Trojan beszél.

Mióta működik a kórház kannabisz neveldéje?? 

Három éve élesben indultunk, de a tervezéssel és az előkészületekkel együtt öt évről beszélünk. Az eredeti szándék az volt, hogy kutatási engedéllyel rendelkező helyet építünk a kannabisz termesztésére különféle tudományos kísérletekhez szabványosított anyagokkal. Igy tujuk mivel dolgozunk, mi az eredete, milyen körülmények között termesztettük.

Kórházunkban az osztályokon lévő betegeknek orvosi kannabiszt is tudunk biztosítani.

Mivel azonban két éve megváltozott a jogszabály ( mindenki, aki megfelel a feltételeknek, most már kaphat engedélyt gyógyásszati kannabisz előállítására - szerk.) és van egy gazdaságosan gondolkodó igazgatónk, arra jutottunk, hogy a kereskedelmi gyártási engedély is alkalmas lenne. Röviden, hogy ne csak kutassunk, hanem megmutassuk, hogy az az anyag, amivel a kutatás során dolgozunk, a gyakorlatban is gyógyszerként működhet. 

Tehát az önök termesztett kannabisz csak pár métert tesz meg a kórházi patikákig?

Így van, kórházunk területén összesen három gyógyszertár található. A most kapott legutóbbi engedély lehetővé teszi, hogy a gyógyszert saját gyógyszertárainkba szállítsuk. Ez azt jelenti, hogy nem kell újabb kerülőt megtennünk külső elosztón keresztül. Emellett kórházunkban már régóta lehetőség van az osztályokon a gyógyászati kannabisz kiadására. Képzeljünk el egy beteget, aki az egyik osztályon van, és családtagjait a gyógyszertárba kell küldenie, hogy felvegyék és kiszállítsák a kannabiszát. Nálunk ennek nem feltétlenül kell így lennie – elvégre a nővér a szokásos gyógyszereket is hozza a kórházi kezelés során.

Mennyi kannabiszt sikerült termeszteni?

Két tétel már a patikában van, a harmadikat nemrég betakarítottuk, és most szárad. Összesen harminc kilogramm felett van, mindegyik tétel nagyjából tíz kiló. Tudnunk kell azonban, hogy hozzávetőlegesen egy kiló a kémiai és mikrobiológiai alapelemzések anyaga, nagyobb része pedig a stabilitási vizsgálatok felállítása, amelyek a gyártott gyógyászati ​​anyag akár több éven át tartó folyamatos ellenőrzését szolgálják. 

Tervezik a termesztési kapacitás növelését?

Az áprilisi Kender és Tudomány konferencián, amelyet rendszeresen szervezünk Brünnben, az igazgató elmondta, hogy szeretnének bővíteni. Jelenleg húsz négyzetméteres termőterülettel rendelkezünk, így évi negyed tonna szárazanyag várható termésmennyiség mellett megközelítőleg 200 méteresre tudnánk bővülni. Erre kész projektünk van, de a végső döntés még nem született meg.

Végeredményben az üzleti paraméterekről és a felvásárlási árakról van szó, amelyek ma a szárított virág grammonkénti 40-60 korona (650-1000 Ft) között mozoghatnak, ami esetenként még ennél is kevesebb. De úgy gondolom, hogy történetünk és szakmai hátterünk versenyelőnyt biztosítana számunkra. Másrészt továbbra is a kutatás az elsődleges cél.

Tehát végeznek valamilyen kutatási tevékenységet is?

Épületünk jelenleg nagy felújítás alatt áll, ezért kissé lassabban haladunk. Nem messze innen, a Masaryk Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán vannak kísérleti kultúráink, melyeket több hallgatónak szentelnek. Emellett nagyszerű együttműködést folytatunk a Gdański Orvostudományi Egyetemmel, amely a növényi érettség in vivo kimutatására vonatkozik. Nem kell szüretelni és szárítani semmit, elég egy nagyobb tű nagyságú szondát szúrni a növekvő virágokba, és lemérni a vett mintát. Hirtelen meglátod, mi van benne a növényben. Ez a cél, de eltart egy ideig. Ennek sok értelme lehet a kereskedelmi termelők számára, mert a mai napig mindenki a hegek színe alapján határozza meg az érettséget. Hamarosan nagyon pontosan, és talán valós időben is meg lehet határozni. 

Van már visszajelzés a betegektől a megtermelt kannabisszal kapcsolatban?

A betegek dicsérik, hogy friss és jó illatú a termés. Rengeteget sámít, hogy a él világot nem utazza be a kannabisz, míg a betegekhez ér. Nagyon kíméletes szárítási módszert alkalmazunk maximum 25 Celsius fokig, így növnyeink termése maximális ízzel és hatóanyaggal bír.

https://magazin-konopi.cz/svetovy-unikat-pestirna-v-nemocnici/